Cselekvési Tipp

Csökkentsük az élelmiszer-pazarlást közösségi megoldásokkal is!

99 Ft

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének adatai szerint a világon megtermelt élelmiszer mintegy egyharmada az élelmiszerlánc valamely szakaszában kárba vész. Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik. Az egyének, illetve a kereskedelem résztvevői mellett a közösségek is sokat tehetnek e pazarlás csökkentése érdekében. Olvass tovább…

Megoszthatjuk például egymással kedvenc receptjeinket, tartósítási módszereinket, praktikáinkat az élelmiszer-maradékok fölhasználásához. A megmaradt, számunkra felesleges élelmiszereket, terményeket fölajánlhatjuk közösségünk többi tagjának, vagy akár rászorulóknak is. Utóbbiak számára összegyűjthetjük a boltokban, piacokon, vendéglátóhelyeken keletkezett megmaradt vagy közeli lejáratú élelmiszert is. Amennyiben még így is marad felesleg, eleségül szolgálhat állatok számára, vagy végső esetben komposztálhatjuk is.

Hozzájárulhat az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez az is, ha közvetlenül a termelőtől vásárolunk, hiszen így hamarabb jut el az élelmiszer a “tanyától a tányérig”. Számít az is, hogy ilyenkor rendszerint kimérve tudjuk vásárolni az árut, így ritkábban veszünk belőle túl sokat. Továbbá jobban is becsüljük azt az ételt, amelynek ismerjük a származását, és emiatt kisebb eséllyel végzi a szemétben. Nem utolsósorban pedig személyesen a termelőtől nemcsak a tökéletesen kinéző zöldséget-gyümölcsöt vesszük meg.

A termelőnél megmaradt termények betakarítására szervezhetünk másodszüretet, feldolgozásukat – lekvárfőzést, befőzést, aszalást stb. – pedig együtt is végezhetjük. Ez remek közösség- és kapcsolatépítő esemény lehet. Városiak és vidékiek, illetve vásárló és termelő kapcsolatát is erősíthetik ezek az alkalmak.

Kapcsolódó ajánlóink:

A képen Giuseppe Arcimboldo Vertumnus című festménye látható.

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Csökkentsük az élelmiszer-pazarlást közösségi megoldásokkal is!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük