Cselekvési Tipp

Ismerjük és tapasztaljuk meg jobban lakóhelyünk természeti értékeit!

249 Ft

Minden természetvédelem ezzel kezdődik. Hiszen amit nem tapasztalunk meg, azt nem igazán ismerjük, amit nem ismerünk, azt nem szerethetjük, és amit nem szeretünk, azt kisebb eséllyel védjük. Olvass tovább…

Kiránduljunk! Helyi túraegyletektől vagy természetvédő szervezetektől remek ötleteket kaphatunk, hogy merre érdemes mennünk. És még jobb, ha a természeti értékek egy avatott ismerőjével együtt kirándulunk. Erre a legjobb lehetőség az, ha a nemzeti parkok által szervezett túrákhoz csatlakozunk.

Figyeljük az élővilág változásait! Érdemes följegyeznünk, hogy különféle élőlényeket hol, mikor, mekkora egyedszámban láttunk. Ezáltal meg lehet állapítani például, hogy egy faj ritkulófélben van-e, és emiatt esetleg fokozottabb védelemre van-e szüksége Ma már a természetvédelmi szakemberek is egyre inkább igénybe veszik laikusok segítségét az élővilág változásainak dokumentálásában.

Keressük föl a nemzeti park oktatóközpontját, illetve honlapját! Az ország teljes területe valamely nemzeti park igazgatóságának illetékességébe tartozik. És minden parknak létezik legalább egy oktatóközpontja, ahol minden bizonnyal lakóhelyünk környékének természeti értékeiről is sok érdekes információt kaphatunk. Ugyanígy hasznos tudnivalókkal szolgálhat a nemzeti park honlapja is.

Szervezzünk előadást, beszélgetést! Hívjuk el a helyi természeti értékek egy avatott ismerőjét, hogy nyilvános előadáson/beszélgetésen meséljen róluk.

Segítsük elérni, hogy az iskolákban a gyerekek tanuljanak a helyi természeti értékekről és tájhasználati hagyományokról! Ha találunk akár csak egy elkötelezett pedagógust, aki hajlandó mindezt a tananyagba építeni, egy fogékony korosztályhoz juthatnak el az információk.

Vegyünk részt természetvédelmi táborokban! Bár e táborok döntő részét gyerekeknek, fiataloknak szervezik, némelyik felnőttek, különösen szülők számára is nyitott.

Használjuk a tanösvényeket, illetve alakítsunk ki újakat! Használjuk a meglévő tanösvényeket, továbbá segítsünk megőrzésükben, karbantartásunkban. Új tanösvények alulról jövő kezdeményezésként is létesíthetők – a nemzeti park igazgatóságának engedélyével.

Kapcsolódó ajánlóink:

A képen Máté Bence fotója látható

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Ismerjük és tapasztaljuk meg jobban lakóhelyünk természeti értékeit!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük