Cselekvési Tipp

Mit kell tennünk ahhoz, hogy képesek legyünk olyan terveket alkotni, amelyeket közösen meg is valósítunk?

99 Ft

Alakítsuk ki közösségünk tagjaiban a KÖZÖSEN attitűdöt!

A közös tervezéshez a legfontosabb kialakítani csapatunkban azt az attitűdöt, ami ahhoz kell, hogy képesek legyünk elfogadni: a terveink soha nem valósulnak meg majd teljesen, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes tervezni.

Fontos, hogy értsük: a közös tervezés folyamata, a közös beszélgetések ugyanannyira fontosak, mint a kész terv, sőt vannak olyan időszakok amikor maga a folyamat lényegesebbé válik, mint az, hogy legyen egy terv. Vagyis ebben az esetben is érvényes lehet, hogy “az út a cél”. Olvass tovább…

A közös tervezés (akár stratégiázás) folyamatában olyan, a közösség számára akár egy tervnél is értékesebb eredmények születhetnek, mint:

  1. A közös értékeink tisztulása: mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami nem.
  2. Hogyan hozunk közösen döntéseket nehéz, ellentmondásokkal terhelt helyzetekben, vagy épp akkor, amikor különbözünk egymástól erőforrások, illetve adottságok tekintetében (pénz, vagyon, kapacitás, tudás, kompetencia).
  3. Hogyan tudunk közösen jól értékelni úgy, hogy miközben tanulunk a kudarcainkból, nem csúszunk bele a hibáztatás kultúrájába.
  4. Hogyan adunk és fogadunk visszajelzéseket úgy, hogy az előrevigye a folyamatainkat, ne pedig megakassza azokat.
  5. Mit kezdünk az emberi különbözőségeinkkel, például azzal, hogy valaki nem tud tervekben gondolkozni, és azt érzi, hogy csak pocsékoljuk az értékes időnket, amikor “órákat dumálunk a nagy semmiről”, miközben annyi tennivaló lenne – más szerint viszont az a baj, hogy még mindig nem elég konkrét a terv, még mindig nem elemeztük eléggé ki a helyzetet.
  6. Kiderülhet számunkra, hogy kik azok, akik ezeket a különbözőségeket – különböző világképeket, eltérő véleményeket, preferenciákat, tapasztalatokat – képesek integrálni, akik az álmodozókat, a túlgondolókat is le tudják hozni a realitás talajára. Ezzel pedig elérik, hogy mindenki úgy érezze, van egy TERV, amelynek a megvalósításába érdemes belefogni.
  7. Kiderülhet, kik a mi stratégáink, akik erős vízióval, az ügyből fakadó motivációval rendelkeznek, miközben képesek figyelembe venni, beépíteni a gyakorlatiasabb emberek szempontjait is.
  8. És kiderülhet az is, hogy kik azok az emberek, akik nélkül egyetlen terv sem valósul meg, akik mindennek a gyakorlati oldalára figyelnek; akiket az tud lázba hozni, hogy le lehet bontani a tervet lépésekre, feladatokra, ezekhez pedig felelősöket és határidőket lehet rendelni; és akik képesek szervezni, koordinálni a munkát.

A fenti folyamat eredményeképpen születhet meg a KÖZÖSEN attitűd, és ami talán még ennél is fontosabb: ezen keresztül fejlődik a közösségi minőség, erősödik a közösségi érzés.

Kapcsolódó ajánlóink:

A kép forrás: pxhere.com

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Mit kell tennünk ahhoz, hogy képesek legyünk olyan terveket alkotni, amelyeket közösen meg is valósítunk?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük