Cselekvési Tipp

Mit tehetünk azért, hogy a közösség tagjainak ne menjen el a kedve már a kezdeti nehézségektől?

99 Ft

Készüljünk fel közösen a csalódásokra!

Ahhoz, hogy képesek legyünk életmódot váltani, leszámolni az eddigi életünk strukturális rabságaival, nagyon erős képet hozunk létre arról, hogy milyen a jobb, élhetőbb, természetesebb, közösségibb élet. A valóság azonban mindig felülírja ezt, ami törvényszerűen csalódásokkal jár, ez pedig sokszor a legrosszabbat hozza ki belőlünk: védekezünk, hibáztatunk, felelősöket keresünk. Olvass tovább…

Törvényszerűen megjelenik minden csapatban a kritikus szereplő, azaz a vezető(k) ellenpólusa, aki jellemzően mást gondol, és/vagy másképp gondolkodik a csoport céljairól. Ő az, aki leghamarabb kifejezi elégedetlenségét, aki nem képes felhőtlenül örülni az elért eredményeknek. A csoport nagy része ezt a szereplőt destruktívnak érzékeli, aki visszahúzza őket. Ha a vezető belemegy ebbe a játszmába, akkor hamar bűnbak lehet ebből az emberből. Pedig a valóság az, hogy ez a szerep is ugyanannyira fontos a csoport sikere szempontjából, ő a csoport élő lelkiismerete, aki ráirányítja a figyelmet a veszélyekre, és így egyfajta minőségellenőrként működik.

Ezért már a jövőképünk, a céljaink megfogalmazásánál hagyjunk időt a kételkedésre is, azaz már ekkor lehessen kimondani a félelmeket, a fejünkben megszülető negatív forgatókönyveket. Tanuljuk meg elfogadni ezeket mint a közösségalkotás természetes részét. Adjunk teret a vezető(k) ellenpólusának is, lehessen konstruktív vitákat folytatni a célokról, a hogyanokról.

Ennek lehet jó módszere a kételkedő műhely, ami a stratégiai megbeszélések egyik elemeként alkalmas lehet arra, hogy úgy tudjuk a félelmeinket megfogalmazni és megbeszélni, hogy az ne csökkentse a motivációnkat.

A kép forrása: wonkeedonkeetools.co.uk

Vélemények

  1. Vajda János

    Szerintem a kételkedést, a kritikát nem negatív, hanem pozitív energia forrásnak kell tudatosan tekinteni. A vita, aminek tétje van, lehetőséget nyújt, hogy a témát sokoldalúan megfigyeljük és az ellentétes véleményeket képviselő felek érveiken keresztül megküzdjenek egymással. Ebben a küzdés, a szenvedélyek, az elfogadás egy adott ponton, mind külön is fontos. A vita vége a megegyezés és a vita eredményének kiértékelése. Az a jó, ha a vita résztvevői úgy érzik, a vita eredménye több , mint amit külön a vita résztvevői képesek lettek volna létrehozni. És ezt ki is kell mondani, mert ez elfogadottá teszi a vitát, mint természetes működési módot a csoportban.” a problémák, egyúttal lehetőségek”

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük