Cselekvési Tipp

Lobbizzunk az átláthatóságért!

99 Ft

Csak akkor tudunk felelős állampolgárokként tájékozódni, részt venni a fórumokon, nyomon követni a helyi önkormányzat döntéseit, képviselni az érdekeinket, vagy éppen részt venni a döntéshozatalban, ha az önkormányzat elérhetővé teszi számunkra az ehhez szükséges információkat a honlapján, a közösségimédia-felületein, illetve az egyéb csatornáin. Csakhogy sokszor az önkormányzat nem biztosítja ezt az átláthatóságot (transzparenciát) – ami lehet szándékos is, de gyakran pusztán kapacitás- vagy tudáshiányból fakad.

Ugyanakkor ha ezt tapasztaljuk, fölléphetünk az átláthatóság növelése érdekében. Kérhetjük például a közérdekű adatok közzétételét (ez a minimum) vagy a nyilvános információk könnyebb elérhetőségét. Ezen kívül az átláthatóságot szolgálja az is, ha a testületi ülések nyilvánosságát csak valóban indokolt esetben korlátozzák – ezt mi is ellenőrizhetjük.

Elő szokott fordulni továbbá az is, hogy az önkormányzat könnyen elérhetővé teszi ugyan az információkat, ám azok kizárólag a szakértők számára érthetők. Ilyenek lehetnek például az önkormányzat költségvetéséről szóló közérdekű információk: sokszor nehezen áttekinthető, túl bonyolult, nem épp felhasználóbarát formában közlik ezeket. Ilyenkor lobbizhatunk a polgármesternél vagy a képviselőnknél azért, hogy tegyék érthetőbbé a költségvetést. Ennek léteznek egyszerű vizualizációs megoldásai és jól kidolgozott közzétételi módjai is, amiket az önkormányzat figyelmébe ajánlhatunk. Mindez segít a település lakóinak eligazodni abban, hogy mire is költi a közpénzt az önkormányzat. Az átláthatóságot növelheti a részvételi költségvetés is.

Az átláthatóság nemcsak az önkormányzat, hanem minden más szervezet esetében is fontos. Emiatt a civil szervezeteket is érdemes bátorítanunk az átlátható működésre és döntéshozatalra. Ugyanez igaz a helyben működő vállalatokra, különösen a környezeti hatásaik tekintetében. Átláthatóságuk növelhető lehet környezeti teljesítményük nyilvánosságra hozatalával, környezeti jelentések készítésével, illetve a környezetterhelésre vonatkozó adatok közlésével – minderre mi is fölhívhatjuk a figyelmüket.

Kapcsolódó ajánlóink:

A kép forrása: linkedin.com

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Lobbizzunk az átláthatóságért!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük