Legfrissebb cselekvési tippek
-
Segítsük egymást a gazdálkodásban!
Cselekvési Tipp Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. Kosárba rakomSegítsük egymást a gazdálkodásban!
Élelmünk előállításának jellemzően vannak olyan részfolyamatai, amelyek egy-egy ember vagy család számára túl nagy feladatnak számítanak, vagy csak egyszerűen hatékonyabb együtt végezni őket. Magyarországon hagyományosan ilyennek számít például a szőlőszüret, a disznóvágás vagy ritkábban a gabona vetése és aratása, de érdemes gondolni a közösség bevonására egy sor további tevékenység esetében is. Még a kisléptékű gazdálkodás során is jól jöhet a segítség. Különösen manapság, amikor sokan „gyüttmentként” próbálkoznak a gazdálkodással, nagyon hasznos lehet megosztani egymással a tapasztalatokat (például vetési időkről, bevált fajtákról stb.), hiszen ezzel éveket és rengeteg kudarcélményt spórolhatunk meg! Emellett óriási segítség lehet az is, ha rá tudjuk bízni valakire az állatainkat vagy akár az öntözést a közösségen belül (például amikor elutazunk). Ugyanígy csereberélhetünk vetőmagokat, palántákat is egymás között. Ezen kívül érdemes lehet közösen használni olyan gépeket, amelyek túl drágák, és túl keveset használjuk őket ahhoz, hogy mindenki külön-külön megvegye őket (pl. ágdaráló vagy épp a szántóföldi gazdálkodáshoz használatos egyes gépek). A fenti megoldások ökológiai és gazdaságossági szempontból egyaránt megtérülnek, egyúttal pedig a közösség összetartozását is erősítik. Olvass tovább…
Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. -
Indítsunk ökofilmklubot!
Cselekvési Tipp Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. Kosárba rakomIndítsunk ökofilmklubot!
Az ökofilmklub kiváló közösségindító, „társkereső” esemény vagy eseménysorozat is lehet, de a már haladó, összetartó közösségek is rengeteget tudnak belőle tanulni. Nem mellesleg nagyon élvezetes formája a látókör szélesítésének. A filmklub minden alkalommal egyetlen film köré épül, ami dokumentum- és játékfilm egyaránt lehet. Ezt először együtt megnézik a jelenlévők, majd egy felkészült moderátor és akár meghívott szakértő(k) segítségével közösen beszélgetnek a filmhez kapcsolódóan. A filmválasztásnál fontos szempont az, hogy inspiráló, gondolatébresztő alkotást keressünk, hiszen akár egy jövőbeli közös akciót is megalapozhat egy-egy filmben látott példa. Az ökofilm kiválasztásában segítenek a kiutak.hu ajánlói, itt minden témakörben szűrhetők a kapcsolódó filmek, videók.
Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. -
Cseréljünk terményeket egymás között!
Cselekvési Tipp Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. Kosárba rakomCseréljünk terményeket egymás között!
A felesleges termények megosztása az emberi közösségekben nagyon elterjedt jelenség, éppen csak a nyugati társadalmakban és az utóbbi időben szorult háttérbe. Pedig számos okból érdemes csereberélni! Nem foglalkozhat mindenki mindennel, hatékonyabb, ha kialakul némi munkamegosztás egy közösségen belül. Így mindenki nagyobb hangsúlyt fektethet arra, amihez alkalmasabbak az adottságai, vagy több a kedve. Az is sokszor előfordul, hogy egy-egy termény valakinél kiesik (például egy késői fagy vagy egy kártevő miatt), vagy épp ellenkezőleg: valamiből több terem egy-egy portán, mint amennyire szükség van (gondoljunk például egy kifejlett cseresznyefára). Amellett, hogy az efféle cserebere számottevően hozzájárulhat egy közösség tagjainak ellátásához, szorosabbá fűzi a közösségen belüli kapcsolatokat is, ami legalább ilyen fontos szempont. Sőt, valószínűleg az emberi közösségek túlnyomó többségében ez az egyszerű tevékenység volt mindig is az egyik fő összekovácsoló erő – éljünk hát vele mi is! Olvass tovább…
Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. -
Ismerjük és tapasztaljuk meg jobban lakóhelyünk természeti értékeit!
Cselekvési Tipp Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. Kosárba rakomIsmerjük és tapasztaljuk meg jobban lakóhelyünk természeti értékeit!
Minden természetvédelem ezzel kezdődik. Hiszen amit nem tapasztalunk meg, azt nem igazán ismerjük, amit nem ismerünk, azt nem szerethetjük, és amit nem szeretünk, azt kisebb eséllyel védjük. Olvass tovább…
Original price was: 250 Ft.249 FtCurrent price is: 249 Ft. -
Hogyan előzhetjük meg a közösség döntésképtelenségét?
Cselekvési Tipp Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. Kosárba rakomHogyan előzhetjük meg a közösség döntésképtelenségét?
Döntsünk a döntéshozatal módjáról is!
Egy közösségben gyakran kialakul egy szokásrend arra, hogy miként döntenek: ez leggyakrabban a teljes konszenzus szokott lenni. Ezzel nincs is probléma egészen addig, amíg föl nem bukkan egy olyan kérdés, amely alaposan megosztja a közösség tagjait, és sehogy sem sikerül konszenzusra jutni. Ilyenkor általában az történik, hogy a közösség újra és újra próbálja elérni, hogy közös nevezőre jussanak, majd egy ponton, amikor már látszólag nincs ellenvetés, megpróbálják a döntést konszenzusosként elfogadni. Aztán amikor valaki mégsem a döntésnek megfelelően cselekszik, igyekeznek ezt rajta számonkérni, és ehhez hasonló beszélgetések zajlanak le:
Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. -
Alakítsunk ki természetközeli víztározókat!
Cselekvési Tipp Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. Kosárba rakomAlakítsunk ki természetközeli víztározókat!
Az éghajlatváltozás hatásait Magyarországon főként a vízjárás szélsőségeinek fokozódásán keresztül érzékeljük. Gyakoribbá és súlyosabbá váltak az aszályok, de az olyan intenzív csapadékesemények is, melyek elöntéseket, villámárvizeket okozhatnak a településeken.
Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. -
Mit tehetünk akkor, amikor nem sikerül megfelelően megbeszélnünk valamit?
Cselekvési Tipp Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. Kosárba rakomMit tehetünk akkor, amikor nem sikerül megfelelően megbeszélnünk valamit?
Kezdeményezzünk metabeszélgetést!
A közösségi megbeszéléseken gyakran előfordul, hogy nem tudunk megfelelően megtárgyalni valamit. Ennek oka nemegyszer egy megoldhatatlannak tűnő konfliktus. De megeshet az is, hogy egyszerűen nem tudunk összekapcsolódni, nem értjük egymást, félreértések nehezítik a megbeszélést, és érzelmileg is egyre inkább belegabalyodunk ebbe.
Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. -
Tartsuk meg a vizet a tájban természetközeli megoldásokkal, helyes gazdálkodással!
Cselekvési Tipp Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. Kosárba rakomTartsuk meg a vizet a tájban természetközeli megoldásokkal, helyes gazdálkodással!
Magyarországon is egyre gyakoribb és súlyosabb szélsőséges időjárási események hívják föl a figyelmet az éghajlatváltozás hatásaira. Hazánk szárazodik: a talajvízszint az ország nagyobb részén süllyed, a folyóink által szállított vízmennyiség nemegyszer drámai mértékben csökkent.
Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft.
Legfrissebb ajánlók
-
Erdős Zoltán: Gyereknevelés autó nélkül
TovábbErdős Zoltán: Gyereknevelés autó nélkül
Egy gyerek születése után nagyon sok család reflexből vesz egy autót (vagy ha volt már, akkor még egyet). Holott éppen a gyerek egészsége, tájékozódási és társas képességei azt kívánnák meg, hogy ne autóban utaztassák, vagy legalábbis csak a legszükségesebb esetekben. És ettől fog igazán kinyílni számára (és a szülei számára is) a világ. A cikkből kiderül, hogy a gyakorlatban hogy is néz ki mindez.
-
Vágvölgyi Gusztáv Pabló: Közösségek belső kommunikációs rendszerének fejlesztése 7+1 lépésben
TovábbVágvölgyi Gusztáv Pabló: Közösségek belső kommunikációs rendszerének fejlesztése 7+1 lépésben
A közösségfejlesztéssel foglalkozó szerző ebben a tanulmányban részletesen leírja a belső kommunikációs rendszer fejlesztésének lépéseit. Hasznos anyag minden olyan esetben, amikor a közösség működésének kerékkötője a belső kommunikációs rendszer tökéletlensége.
-
Konfliktuskezelési stratégiák közösségi facilitátoroknak
TovábbKonfliktuskezelési stratégiák közösségi facilitátoroknak
A Thomas-Kilmann-modell a konfliktuskezelési stratégiákat írja le. Ebben a tanulmányban megtalálható a modell lényege, illetve az az ingyenesen kitölthető teszt is, amelyből bárki megtudhatja, hogy rá milyen arányban jellemző az ötféle konfliktuskezelési stratégia.
-
Udvarhelyi Éva Tessza (szerk): A felszabadítás pedagógiája – A kritikai pedagógia elmélete és gyakorlata
TovábbUdvarhelyi Éva Tessza (szerk): A felszabadítás pedagógiája – A kritikai pedagógia elmélete és gyakorlata
A szöveggyűjtemény a kritikai pedagógia elméletét és gyakorlatban alkalmazott módszereit mutatja be külföldi és magyar példákkal. Olvashatunk benne többek között a részvételi akciókutatásról, az állampolgárságra nevelésről, valamint a fotóhang, illetve a részvételi videó módszerekről is.
-
Válságból lehetőség – Lehetőségből válság
TovábbVálságból lehetőség – Lehetőségből válság
A kiadvány több szervezet közös, a Covid időszakában folytatott részvételi akciókutatásának tapasztalatait mutatja be. A témák között a zöld ügyek is szerepet kaptak.
-
A Közélet Iskolája – Kutatás
TovábbA Közélet Iskolája – Kutatás
A Közélet Iskolája Alapítvány egy olyan civil szervezet, amely az állampolgári tudatosság és tanulás elősegítésén dolgozik. Képzésekkel, kiadványokkal támogatják mindazokat, akik tanulni szeretnének. Így segíthetnek azoknak a közösségeknek is, amelyek tagjai meg akarják ismerni a részvételi akciókutatás lényegét. Ingyenes képzéseket szerveznek a részvételi akciókutatásról olyanoknak, akik nem képzett kutatók, de szeretnének belevágni egy részvételi akciókutatás megvalósításába.
-
Transparency International: Önkormányzati tulajdonú vállalatok átláthatóságáról
TovábbTransparency International: Önkormányzati tulajdonú vállalatok átláthatóságáról
Az önkormányzati tulajdonú vállalatok átláthatóságáról és annak ismérveiről szólt a Transparency International projektje. A szervezet egyébként is az átláthatóság növelése és a korrupció csökkentése érdekében dolgozik. Ez a program állami és önkormányzati vállalatok vizsgálatát foglalta magában, továbbá olvashatunk javaslatokat is arra vonatkozóan, hogy miként lesz átlátható egy önkormányzati vállalat működése a honlapján közölt információk révén.
-
Üvegfalu program Pázmándon
TovábbÜvegfalu program Pázmándon
Az eDemokrácia civil szervezet által vezetett projektben a pázmándi önkormányzat átláthatóságáért dolgoztak 2014-15-ben. A projekt bemutatójában megnézhetjük, milyen lépéseket tettek az Üvegfalu kialakításáért.