Cselekvési Tipp

Mennyire kell megtervezni a közösségünket?

100 Ft 99 Ft

Tervezzünk a közösségünk természete szerint!

Amikor az ember túrázik a Pádisban, a Boga-patak medrében megtapasztalhatja, milyen is a természetes tervezés. A célunk egyértelmű: szeretnénk megnézni a Háromkirályok-vízesést. Így elindulunk a patak mederben – mivel más túraút nem vezet a vízeséshez -, kőről-köre ugrálva haladunk, a nagyobb sziklákat megmászva, egyik partról a másikra átkapaszkodva. Ha egy egyenesebb szakaszon felpillantunk a patak medrében, és próbáljuk felmérni, hogy végig föl tudunk-e menni, akkor azt látjuk, hogy meredek sziklafalak között hatalmas sziklák állják az utunkat. Innen lentről tehát úgy tűnik, lehetetlen végigmenni a mederben, főleg száraz lábbal. Azonban ha elindulunk, és rövidebb szakaszokra nézünk csak előre felmérve, hogy azon a szakaszon melyik a legjárhatóbb út, majd az irányt meghatározva mindig csak a következő három-öt lépést tervezzük meg jobban, ha pedig arra nem vezet út, képesek vagyunk visszafordulni, újratervezni, újra nekiindulni, akkor a lehetetlennek tűnő túra is lehetségessé válik, és elérhetjük célunkat, a csodálatos vízesést. Olvass tovább…

Fontos, hogy a közösségünket ne tervezzük se alul, se pedig túl. Az alultervezettség veszélye az, hogy a kezdeményezés tagjai elvesztik a fókuszt, nem látják a közös célt, nem értik, hogy a mindennapokban mit miért csinálnak, minek mi az értelme. Főleg akkor probléma ez, ha érzésük szerint aránytalanul nagy erőfeszítést igényel a részvétel a közösségben, ami egy úttörő kezdeményezés esetében elég gyakran előfordul. A túltervezéssel ellenben az a baj, hogy maga a tervezés túl sok emberi erőforrást emészt fel, miközben elfogy a lelki energia és a lelkesedés.

Az arany középút megtalálásához lehet fontos a pataktúra analógiájának megértése, hiszen ugyanennyire ismeretlen terepen zajlik a valódi életmód-közösség létrehozása is. Ehhez jó megközelítés, ha egy alaposan átbeszélt valóságképből (a jelenlegi helyzet közös értékeléséből) és az egyéni életcélokból, a személyes jövőképekből indulunk ki, majd erre alapozva, megtalálva a közös metszeteket megálmodjuk a közös jövőképünket és ezen belül a legfontosabb cselekvési (stratégiai) irányokat. Mindezt aztán alaposan átbeszéljük, leírjuk, akár meg is rajzoljuk, és kitehetjük a falra. Ez a kép tesz minket képessé arra, hogy megküzdjünk azokkal a nehézségekkel, amelyek ezen az ismeretlen úton törvényszerűen várnak ránk. A pataktúrán a vízesés elképzelt szépsége is ilyen motivációs energiát ad arra, hogy ne adjuk fel, miközben bukdácsolunk a mederben.

Ezt követően azonban nem kell túlzottan alapos felméréseket végezni, analizálni, hosszú távú terveket alkotni, azokat apró lépésekre lebontani. Sok ilyen aprólékosan kidolgozott terv született már, amelyekből végül csupán egy porosodó papírkupac lett, egy soha létre nem jött közösség elfeledett emléke.

Ezzel szemben a közösen megalkotott stratégiai irányok mentén meg kell határozni az első lépéseket, és belevágni, cselekedni, tapasztalni. Amikor elindultunk egy úton, és olyan akadályba ütközünk, amit nem vagyunk képesek közösen megoldani, akkor megállunk, és ránézünk a jelenlegi helyzetünkre, tehát tovább finomítjuk a valóságról alkotott közös képünket, majd erre a már továbbfejlesztett valóságképre alapozva újratervezünk. Ha képesek vagyunk erre szerződni, akkor sokkal nagyobb eséllyel fogunk olyan utat találni, amely igazán nekünk való, amelyet a mi közösségünk képes bejárni.

Ez a kísérletező, az útra közös kalandként tekintő attitűd és az erre vonatkozó megállapodásunk lehet az egyik legfontosabb erőforrásunk ahhoz, hogy a csalódásainkkal, tévedéseinkkel, az út során felmerülő nehézségekkel, lelki fájdalmakkal együtt is képesek legyünk közösséget alkotni. Hiszen az alkotás ilyen intuitív, inspirált, a szenvedésből szenvedélyt formáló folyamat. Aztán amikor megállunk egy pillanatra és visszanézünk, láthatjuk, hogy olyan hatalmas sziklákat is képesek voltunk megmászni, amire soha nem gondoltuk volna magunkat képesnek.

Kapcsolódó ajánlónk:
A természetünk szerinti tervezéshez érdemes megismerni, hogy egyáltalán milyen megközelítések vannak a stratégiai tervezésben – Henry Mintzberg: Stratégiai szafari

Vágvölgyi Gusztáv Pabló fotója

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Mennyire kell megtervezni a közösségünket?” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük