Cédrus folyóirat
1997 és 2001 között létezett ez a kiváló lap, amelynek fő profilja a környezeti nevelés volt – annak mind elméletéről, mind pedig gyakorlatáról számos értékes tanulmány, esszé, interjú, recenzió jelent meg benne. Döntő többségük sok év múltán sem tekinthető elavultnak.
A folyóiratban valaha megjelent minden cikk teljes szöveggel olvasható itt: http://www.tabulas.hu/cedrus/index1.html
Ezeket is láttad már?
-
Klein Sándor, Soponyai Dóra: A tanulás szabadsága Magyarországon
TovábbKlein Sándor, Soponyai Dóra: A tanulás szabadsága Magyarországon
Egy tudományos igényű, tartalmas, 700 oldalas összefoglaló kötet a tömegoktatás alternatív pedagógiai irányzatairól és iskoláiról. Különösen értékessé teszi a könyvet, hogy a szerzők szinte mind a 32 fejezetben hazai példákon és jógyakorlatokon keresztül mutatják be az egyes irányzatokat, iskolákat, témákat és tanáregyéniségeket. A mű lényegében egy pedagógiatörténeti áttekintés, amely azt bizonytíja, hogy az alternatív iskolák filozófiai alapjai, illetve pedagógiai eszközei már csaknem egy évszázada készen állnak. A szerzők továbbá amellett érvelnek, hogy az oktatásügyben is érték a sokszínűség.
Kategóriák: Könyvek, kiadványok, Oktatásunk Címkék: alternatív iskolák, környezeti nevelés, módszertan -
Indítsunk baráti szabadegyetemet!
Cselekvési Tipp100 FtOriginal price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. Kosárba rakomIndítsunk baráti szabadegyetemet!
Rengeteg olyasféle ismeret lehet egy ember birtokában, amelyről akár még közeli ismerősei sem tudnak, hiszen hétköznapi beszélgetésekben nem feltétlenül kerülnek felszínre ezek. Ugyanakkor új dolgokat megismerni jó, sőt a hétköznapokban is hasznos lehet. Továbbá a legtöbb ember számára jó élmény megismertetni másokkal azt a területet, amelyben ő jártas. Kiváló közösségépítő lehetőség is egyben, ha tudatosan építve ezekre a „jóságokra” baráti, közösségi szabadegyetemet szervezünk. Ilyen alkalmak során önkéntesen, rendszerezetten oszthatjuk meg tudásunkat társainkkal. Ez kisebb elköteleződéssel jár, mint beiratkozni egy tanfolyamra a témában. Ugyanakkor ablakot is nyithat egy-egy résztvevő számára, mert tapasztalatot szerezhet őt érdeklő új témákban, és akár további elmélyülésre is ösztönözheti immár intézményes keretek között. Olvass tovább…
Kategóriák: Általános, Cselekvési tippek, Cselekvési tippek, Kezdő, Kezdő, Oktatásunk100 FtOriginal price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. -
Herbert Renz-Polster, Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez – Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”
TovábbHerbert Renz-Polster, Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez – Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”
A német szerzőpáros egyik tagja gyermekorvos, társa pedig a neurobiológia professzora. Könyvükben a természet emberekre gyakorolt hatását járják körül, különös tekintettel a gyermekek fejlődésére. Fókuszpontjukban az az állítás áll, hogy nincs jobb, fejlesztőbb közeg a természetnél, hiszen ott szinte minden adott, amire szüksége van gyermekeinknek: kellő számú és változatos ingerek, kihívások, lehetőség az önszerveződésre, illetve a kötődésre egymáshoz és más élőlényekhez. Ráadásul a szabadban töltött idő egészségünkre is jó hatást gyakorol. A könyv értékét növeli, hogy számot vet az ember alkotta világ nyújtotta lehetőségekkel is, és nem hallgatja el annak értékeit sem. Ugyanakkor egyértelműen felhívja a figyelmet a természettől való elidegenedés okozta veszélyekre, s utat mutat „vissza a természetbe”.
Kategóriák: Könyvek, kiadványok, Oktatásunk Címkék: egészség, gyermeknevelés, környezeti nevelés, otthontanulás, természetközelség
Vélemények
Még nincsenek értékelések.