Takács-Sánta András és mtsai: A borsó nem zacskóban terem – ez komoly? – tanyapedagógia Magyarországon In: Építőkockák egy új világhoz – Ökológia, közösség, boldogulás – helyben!, 96-103.oldal
A gyerekek megtapasztalhatják, honnan és hogyan érkezik az étel az asztalukra. Láthatnak élőben disznót, fejhetnek tehenet, gondozhatnak csirkét. Az állam mögé állt a hazai tanyapedagógiai programnak, ám az egyelőre mégsem működik.
Andron Könyv Kft. – Kisközösségi Program, 2017
Link: https://www.kiskozossegek.hu/media/epitokockak.pdf
Ezeket is láttad már?
-
A Kisközösségi Program közösségi ökotáborai
TovábbA Kisközösségi Program közösségi ökotáborai
„Az igazi felfedezéshez nem új tájak kellenek, hanem új szemek” – ezzel a mottóval indult 2012-ben a Látó-Mező közösségi ökotábor gyerekeknek, a Kisközösségi Program lelkes munkatársainak szervezésében. Már a következő évben elindították a Földhangoló felnőttábort, majd a rendszeresen visszatérő gyerektáborozóink „kiöregedésével” a Szélkergető ifitábort. Táborainkban a közösségiség, az önismeret, a természetismeret és -szeretet, az önellátás, a képzőművészet és zene, valamint az ökofilozófia különös hangsúlyt kapnak.
Kategóriák: Honlapok, Oktatásunk Címkék: környezeti nevelés, közösség, tábor, természeti nevelés -
Herbert Renz-Polster, Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez – Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”
TovábbHerbert Renz-Polster, Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez – Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”
A német szerzőpáros egyik tagja gyermekorvos, társa pedig a neurobiológia professzora. Könyvükben a természet emberekre gyakorolt hatását járják körül, különös tekintettel a gyermekek fejlődésére. Fókuszpontjukban az az állítás áll, hogy nincs jobb, fejlesztőbb közeg a természetnél, hiszen ott szinte minden adott, amire szüksége van gyermekeinknek: kellő számú és változatos ingerek, kihívások, lehetőség az önszerveződésre, illetve a kötődésre egymáshoz és más élőlényekhez. Ráadásul a szabadban töltött idő egészségünkre is jó hatást gyakorol. A könyv értékét növeli, hogy számot vet az ember alkotta világ nyújtotta lehetőségekkel is, és nem hallgatja el annak értékeit sem. Ugyanakkor egyértelműen felhívja a figyelmet a természettől való elidegenedés okozta veszélyekre, s utat mutat „vissza a természetbe”.
Kategóriák: Könyvek, kiadványok, Oktatásunk Címkék: egészség, gyermeknevelés, környezeti nevelés, otthontanulás, természetközelség -
Indítsunk baráti szabadegyetemet!
Cselekvési Tipp100 FtOriginal price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft. Kosárba rakomIndítsunk baráti szabadegyetemet!
Rengeteg olyasféle ismeret lehet egy ember birtokában, amelyről akár még közeli ismerősei sem tudnak, hiszen hétköznapi beszélgetésekben nem feltétlenül kerülnek felszínre ezek. Ugyanakkor új dolgokat megismerni jó, sőt a hétköznapokban is hasznos lehet. Továbbá a legtöbb ember számára jó élmény megismertetni másokkal azt a területet, amelyben ő jártas. Kiváló közösségépítő lehetőség is egyben, ha tudatosan építve ezekre a „jóságokra” baráti, közösségi szabadegyetemet szervezünk. Ilyen alkalmak során önkéntesen, rendszerezetten oszthatjuk meg tudásunkat társainkkal. Ez kisebb elköteleződéssel jár, mint beiratkozni egy tanfolyamra a témában. Ugyanakkor ablakot is nyithat egy-egy résztvevő számára, mert tapasztalatot szerezhet őt érdeklő új témákban, és akár további elmélyülésre is ösztönözheti immár intézményes keretek között. Olvass tovább…
Kategóriák: Általános, Cselekvési tippek, Cselekvési tippek, Kezdő, Kezdő, Oktatásunk100 FtOriginal price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft.
Vélemények
Még nincsenek értékelések.