Szervezzünk részvételi jövőalkotó műhelyeket!
Original price was: 100 Ft.99 FtCurrent price is: 99 Ft.
A jövő kiszámíthatatlan, így fölösleges azzal próbálkoznunk, hogy megjósoljuk. Ugyanakkor mindenképp érdemes közösen gondolkodnunk kívánatos jövőképekről. A részvételi döntéshozatalban nagyon fontos terület a jövővel kapcsolatos elképzelések megvitatása és akár cselekvési tervek megfogalmazása. Számos olyan jövőtervező vagy jövővel foglalkozó módszer létezik, amelyek segítséget nyújthatnak a saját közösségünk, illetve településünk jövőjével kapcsolatos gondolatok alakításában és rendszerezésében.
Attól függően, hogy milyen céllal beszélgetünk a jövőről, különböző technikákat alkalmazhatunk. Egyesek nagyon kevéssé strukturáltak, és kimondottan sok embernek biztosítanak teret – ilyen például a nyílt tér (open space). Ennek lényege, hogy igyekszünk teret adni mindazoknak, akik érdeklődnek egy adott ügy iránt, így akár több százan is részt vehetnek egy ilyen eseményen. A módszer célja a közös ötletelés, amelynek szabályait a résztvevők szabadon alakíthatják.
A jövőkereső műhely egy jobban strukturált, általában kétnapos tanácskozás. Ilyet akkor érdemes szerveznünk, ha a helyiek és a település vezetői közösen tudnak gondolkodni a település jövőjéről. A folyamatban az érintettek akár nagy számban is részt vehetnek, és különböző lehetőségeket, forgatókönyveket, cselekvési terveket dolgoznak ki a jövőre vonatkozóan.
A jövőfürkészés (horizon scanning) ennél sokkal szabályozottabb folyamat, amely tudományos eredményekre is épül. Ennek során a jelenben gyökerező lehetőségeket és veszélyeket tudatosítjuk, miközben olyan tényezőkre is figyelmet fordítunk, amelyek kisebb-nagyobb hatással lehetnek a jövőnk alakulására. Ebben a folyamatban a szakértők és a tudományos szereplők játszanak fontos szerepet. Használhatjuk a szcenárió workshopot is, ami a lehetséges jövőbeli forgatókönyvek elemzésére helyezi a hangsúlyt. Ezeket a forgatókönyveket a résztvevők közösen alakítják ki, majd pedig elemezik, értelmezik őket. Ezzel a módszerrel a cselekvési alternatívák fölépítése, megvalósulása is vizsgálható egy közös gondolkodás során. E két utóbbi módszer fontos közös jellemzője, hogy komplex kérdésekben, illetve nagy bizonytalanság mellett szokták alkalmazni őket, és szükséges hozzájuk az elméleti felkészültség a témában.
Ha közösségünk vagy településünk számára egy közös, pozitív jövőképet szeretnénk fölépíteni, akkor pedig a backcasting módszerét érdemes alkalmaznunk. Ez a módszer egy kívánatos távoli jövő képének közös megalkotásával indít, majd pedig azt vizsgáljuk, hogy milyen lépésekkel tudunk eljutni a jelenből e jövőkép közös megvalósításáig.
Kapcsolódó ajánlóink:
- A jövőfürkészés egyik hazai alkalmazása – Hideg Éva és szerzőtársai: Környezeti jövőkutatás – Magyarország 2050
- A backcasting módszer – Köves Alexandra: Vissza a jövőből: Komplex, rendszerszintű problémákra adott lehetséges válaszok kutatása a backcasting módszer segítségével
- A jövőkereső műhely egyik hazai alkalmazása – OpenNESS projekt – Homokhátság jövőképei
A kép forrása: thealternative.org.uk
Vélemények
Még nincsenek értékelések.