Mit tehetünk azért, hogy sikerüljön jobban egymásra hangolni a megbeszélések résztvevőit?

100 Ft 99 Ft

Ilyenkor persze gyakran jönnek a kifogások, hogy így is kevés az idő arra, hogy mindent megbeszéljünk, miért pazarolnánk az értékes időnket ilyen lényegtelen dolgokra? Az erősen feladatorientált vezetők legalábbis minden percet, ami nem a megbeszélés konkrét témájához kapcsolódik, elvesztegetett időnek éreznek. Ám még az ilyen emberekre is igaz, hogy nem tudnak egyik pillanatról a másikra kommunikatív, a másik emberre figyelni képes tudatállapotba kerülni. Mindnyájan tapasztalhatjuk saját magunkon is, hogy például közvetlenül a számítógép elől felállva kifejezetten rosszul esik beszélgetni vagy valakire odafigyelni.

Mi ennek az oka? Az egyedül végzett tevékenységek közben törvényszerűen kerülünk elidegenedett lelkiállapotba. Ez egyszerűen abból következik, hogy agyunk azon részeit, amelyek a társas érzékenységhez szükségesek, ebben az időszakban nem használjuk. Olyan ez, mintha lenne bennünk egy „elidegenedési csúszka”, hasonló, mint a régi hifi tornyokon a hangszínszabályozó. Amikor magányos tevékenységet végzünk, ez a csúszka automatikusan az elidegenedettebb állapot felé mozdul. Idő kell ahhoz, hogy ezt követően az agyunk megfelelő részeit aktiváljuk, újra figyelmesek, érzékenyek, megértőek legyünk.

A fent említetten túl még nagyon sokféle további olyan helyzetből érkezhetünk, amelyek megnehezíthetik, hogy képesek legyünk egymásra figyelni. Egy megbeszélés elején nagyon különböző tudatállapotban lévő emberek ülnek körben, így a megbeszélés levezetőjének kell gondoskodnia arról, hogy lelkiekben is megérkezzenek, és ne csak a testük legyen jelen. Erre egy közösségben egy jól használható módszer a „ki hogy van kör”.

Ennek lényege, hogy mindenki magáról beszél, ami egy bejelentkező körben azért jó, mert magunkról általában viszonylag egyszerű beszélnünk. Ilyenkor a többiek figyelnek ránk, és ez már önmagában is ad nekünk valamiféle fontosságérzetet. A „Ki hogy van?” kérdés megszokott, társadalmilag elfogadott kérdés, ezért még azoknál az embereknél sem okoz túl nagy kényelmetlenségérzést, akiknek amúgy nehezükre esik megszólalni. Ám pontosan azért, mert a hétköznapi életben gyakran le szoktuk tudni ezt a kérdést a „kösz, jól vagyok” válasszal, a levezetőnek fontos ösztönöznie azt, hogy mindenki ennél egy kicsit bővebben beszéljen. Ezt eleinte kiegészítő kérdésekkel lehet elősegíteni, például:

• Mit csináltál közvetlenül a megbeszélésünk előtt?
• Mi történt az előző napokban veled?
• Mi határozza meg a mostani hangulatodat?
• Milyen érzésekkel vagy a mostani megbeszélésen?
• Milyen jó pillanatod volt az elmúlt napokban?

Levezetőként figyelnünk kell arra, hogy bár itt még nem tartalmi kérdésekről beszélünk, fontos megteremteni az egymásra figyelés légkörét. Tehát a levezető segítse elő, hogy a résztvevők ne frakciózzanak, illetve ne foglalkozzanak mással (például a laptopjuk vagy a telefonjuk nyomogatásával). Természetesen az egyáltalán nem probléma, ha van egy kis poénkodás, nevetés (már ha ez nem egymás rovására történik).

Alapesetben nem jó az, ha megszakítjuk a „ki hogy van kört” például kérdésekkel, megjegyzésekkel, tehát ez nem a beszélgetés ideje. Ugyanakkor a kör során előkerülhet olyan fajsúlyos fejlemény is, mint például egy nehéz élethelyzet vagy éppen egy különlegesen örömteli esemény, ami jelentősen hathat a közösség életére (például valaki ezentúl nem tudja vállalni az eddigi szerepét), és ami mellett már csak emiatt sem lehet szó nélkül elmenni. Ilyenkor a facilitátor feladata, hogy a kitérő ne vigye el túlságosan a fókuszt, és a csapat újra vissza tudjon térni az eredeti körhöz. Ha ilyenkor sok fontos, a tagok és a közösség életét befolyásoló téma kerül elő, akkor egy összeszokott közösségben a „ki hogy van kör” akár még több órát is igénybe vehet. Ám arra ekkor is figyelni kell, hogy a döntéseket igénylő napirendi pontokat ne a „ki hogy van körben” beszéljük meg.

A „ki hogy van kör” bevált módszere a strukturált kör, azaz ha valaki el tudja kezdeni, kezdje el, majd onnan haladjunk körbe valamelyik irányban.

Ha bevezetjük a „ki hogy van kört” a megbeszéléseinkbe, azt fogjuk észrevenni, hogy egy-két év alatt a közösség kultúrájának szerves részévé válik, és már egy informális beszélgetés is ezzel indul. Egy közösség életében a „ki hogy van kör” valójában sokkal többről szól, mint az egymásra hangolódásról a megbeszélések elején. Egy idő után lesznek olyan megbeszélések, amelyek akár több órás „ki hogy van körrel” indulnak, ám a résztvevők egyáltalán nem fogják úgy érezni, hogy ez kidobott idő volna. Ennek oka, hogy a „Ki hogy van?” kérdés olyan személyes történeteket, elakadásokat, konfliktusokat hoz a felszínre, amelyek megvitatása sokszor fontosabbá válik bármely projekt megbeszélésénél.