Hogyan tudjuk konstruktívra hangolni konfliktusainkat a közösségünkben?

100 Ft 99 Ft

Ennek jellemzően az lesz az eredménye, hogy ha a másik nem elkerülő vagy alkalmazkodó stratégiát folytat, akkor egy mindkét fél számára vesztes helyzet jön létre, azaz a konfliktus kompromisszummal végződik. Valójában mindkét stratégia konfliktuskerülő, hiszen aki agresszív vagy manipulatív (passzív agresszív), valójában nem megy bele a konfliktusba, nem célja megvitatni álláspontját a másikkal, hanem csak önérvényesíteni akar, hiszen biztos abban, hogy neki van igaza.

Ám könnyen belátható, hogy a konfliktuskerülés általában nem vezet igazi eredményre, inkább csak elodázza a konfliktust. A jó öreg hozzáállás, miszerint „majd az idő megoldja”, gyakran nem működik. A konfliktuskerülés csak halmozza a konfliktusokat a közösségben. Olyan ez mintha a viszonyrendszerünk öreg szekrényében gyűjtögetnénk a fogason csüngő konfliktus csontvázakat, amelyek aztán újra és újra visszajárnak kísérteni, ráadásul egyre erőteljesebben – folyamatosan csökkentve ezzel a bizalom szintjét a közösségünkben.

Ezért fontos megértenünk és megtanulnunk az asszertív kommunikációt. Az asszertív magatartás azt jelenti, hogy egyenesen és nyíltan beleállunk a konfliktusokba, azaz fölvállaljuk a saját szempontjaink érvényesítését, ám eközben figyelembe vesszük a másik szempontjait, érzéseit, gondolatait, érdekeit is. Az asszertivitás tehát részben önérvényesítő viselkedést takar – a szó legpozitívabb értelmében. Mentális egészségünk megtartása érdekében is ez a leginkább célravezető magatartás, hiszen ha mások megbántása nélkül vagyunk képesek saját szükségleteinket, érdekeinket képviselni, akkor nem maradnak bennünk rossz érzések a konfliktus nyomán.

Egy egyszerű példa jól világítja meg a három kommunikációs magatartásforma közötti különbséget:

Elmegy az agresszív, a manipulatív és az asszertív vásárolni, mindhárman kérnek egy kiló szép, piros almát, amit a pulton látnak – ám ehelyett kapnak egy kiló fonnyadt, hibás gyümölcsöt a pult alól. Hárman háromféleképpen reagálnak.

Az agresszív dühösen kiabálni kezd az eladóval, és követeli, hogy azonnal cserélje ki az árut.

A manipulatív érzékelteti, hogy nem elégedett, és megkérdezi az eladót, hogy „ki a maga főnöke?”.

Az asszertív visszaadja a hibás árut, és tárgyilagosan elmondja a problémáját: „ez az alma sokkal rosszabb állapotban van, mint ami a pulton látható, és amit kértem öntől”, majd nyomatékosabban elismétli a kérését, hiszen nem azt kapta, amit akart. Esetleg még hozzáteszi: „megértem, hogy szeretné eladni a nyakán maradt régi almát is, de akkor az a tisztességes, ha azt mint értékcsökkent árut olcsóbban kínálja”.

Könnyen belátható, hogy a három közül az asszertív magatartás a legeredményesebb, főleg ha hosszabb távon nézzük. Hiszen a másik kettő segítségével is elérhetjük a célunkat, de lelkifurdalás és más rossz érzések maradhatnak bennünk, továbbá emberi kapcsolataink is megsínylik az esetet. Eközben az asszertív is el tudja érni a célját, ám közben sokkal nagyobb eséllyel őrzi meg a jó kapcsolatot másokkal. Valójában az asszertív kommunikáció az az eszköz, amin keresztül a valódi együttműködés felé tudunk elmozdulni.

Így alkalmazzuk az asszertív kommunikációt:

1. Empátia. Mondjunk valamit, amiből a másik látja, hogy megértjük, de legalábbis szeretnénk megérteni őt, és nem felesleges vitát próbálunk szítani. Ehhez jó nyitómondat lehet például ez: “Szeretném jobban megérteni, hogy amikor azt mondtad / azt csináltad, hogy (…), akkor mi is volt a szándékod. Tényleg nem hibáztatni akarlak, csak rosszul esett, és ezért szeretném tisztázni, mert lehet, hogy te egészen másképp látod ezt a helyzetet, és mások voltak a szándékaid.”.

2. Probléma. Mondjuk el, hogy mi a gondunk, azaz beszéljünk arról, hogy mi miként láttuk a történteket, és ez ránk miért hatott negatívan, milyen rossz érzéseket keltett bennünk, miben akadályozott, mi az, ami rosszul esett nekünk.

3. Szükséglet. Mondjuk el, mire van szükségünk ahhoz, hogy ez a gond megoldódjon. Ezt egyszerűen egy kérés formájában tudjuk megfogalmazni, ami elég konkrét ahhoz, hogy a másik csakugyan teljesíteni tudja. Tehát nem jó kérés az, hogy “azt szeretném, ha ez nem történne meg máskor”. Ehhez képest jó lehet: “amikor valamivel feldühítelek, kérlek, ne kiabálj rám, hanem várd meg, amíg el tudod mondani kiabálás nélkül, hogy mi a bajod”.

Az asszertív magatartás és kommunikáció az az eszköz, amelynek segítségével egy közösség tagjai képesek konstruktívra hangolni a konfliktusokat, és ezzel elérni, hogy a csapat együttműködése javuljon.

Kapcsolódó ajánlóink:

• Az emberi kapcsolatokról a humanisztikus pszichológia klasszikusától – Dr. Thomas Gordon – Noel Burch: Emberi ​kapcsolatok