Cselekvési Tipp

Indítsunk baráti szabadegyetemet!

99 Ft

Rengeteg olyasféle ismeret lehet egy ember birtokában, amelyről akár még közeli ismerősei sem tudnak, hiszen hétköznapi beszélgetésekben nem feltétlenül kerülnek felszínre ezek. Ugyanakkor új dolgokat megismerni jó, sőt a hétköznapokban is hasznos lehet. Továbbá a legtöbb ember számára jó élmény megismertetni másokkal azt a területet, amelyben ő jártas. Kiváló közösségépítő lehetőség is egyben, ha tudatosan építve ezekre a “jóságokra” baráti, közösségi szabadegyetemet szervezünk. Ilyen alkalmak során önkéntesen, rendszerezetten oszthatjuk meg tudásunkat társainkkal. Ez kisebb elköteleződéssel jár, mint beiratkozni egy tanfolyamra a témában. Ugyanakkor ablakot is nyithat egy-egy résztvevő számára, mert tapasztalatot szerezhet őt érdeklő új témákban, és akár további elmélyülésre is ösztönözheti immár intézményes keretek között. Olvass tovább…

Egy ilyen sorozat kiváló lehetőség (humán)ökológiai műveltségünk elmélyítésére is. Ezt több okból is érdemes a témák egyikének választanunk. Egyrészt korunk egyik legfontosabb problémaköre az ökológiai válság, amely rendkívül szerteágazó is, így mindig okosodhatunk ebben a témában. Nem is elsősorban a problémák részleteire (bár ezek is fontosak), inkább a kiútlehetőségekre, a fenntartható társadalmak vízióira és az ezeket célzó, már ma is működő kezdeményezésekre érdemes összpontosítanunk. Másrészt az ismeretszerzés, a tudatosodás, szellemi és lelki erőforrásaink gyarapítása ugyanúgy leválást jelent az atomizáló, ösztönvilágunkat manipuláló, erőforrás-pazarló fogyasztói rendszerekről, mint ahogy az önszerveződés és a közösségi létmód maga is leválás a „rendszerről”. Márpedig egy efféle szabadegyetem működtetésével már eleve ezt a kiutat tapossuk. Ennek tudatosítása önerősítő motivációt jelenthet a résztvevők számára.

Természetesen számos további téma is felvethető, melyek tágíthatják a közösség tagjainak világismeretét és/vagy gyakorlati hasznuk is lehet. Csak pár példa: a filozófia története, informatikai alapfogalmak, adózási ismeretek, zenei irányzatok, varrási alapok, kertészeti fogások, diétás ételek készítése, masszázs alapok, térképolvasás, tudatos vásárlás, a social media tudatos használata, meditációs gyakorlatok, kottaolvasás…

Néhány tipp a szabadegyetem szervezéséhez:

  • A barátokkal, ismerősökkel, közösségtagokkal jegyezzük fel, „ki miben tudós”. Ezt egy bevezető beszélgetésen vagy egy közös onlájn dokumentumban is összegyűjthetjük. (Azt egyébként is hasznos lehet tudni és feljegyezni, hogy a közösségetek tagjai mihez értenek.) A „kurzusok” összeállításában az azonos területen jártas közösségtagok együtt is működhetnek.
  • Jelentkezzünk egymás csoportjaiba – például egy excel táblázatba lehet beírni, ki melyik csoportban szeretne részt venni hallgatóként.
  • Lehet témánként egy-egy alkalom is, ahol mindenki egy-egy előadást vagy foglalkozást tart, de szervezhetünk több alkalmas kurzust, sorozatot is.
  • Állapodjunk meg előre a keretekben: mennyi időt szánunk egy-egy alkalomra, hány alkalom lesz egy-egy témából, milyen módszerrel fogunk tanulni (előadás, interaktív workshop, szeminárium, beszélgetés, lesz-e házi feladat, lesz-e projektmunka…).
  • Támogassuk egymást, hogy mindenki megtalálja a számára testhez álló tanítási módszereket (nem mindenki érzi magát otthonosan például az előadói szerepben, de lehet, hogy kiválóan tud beszélgetni a saját szakmája kérdéseiről).
  • Adjunk segítő, lelkesítő, támogató, építő visszajelzést egymásnak a tanítás és a tanulás módjáról is.
  • Legyünk egymással empatikusak, hiszen valószínűleg különböző tudásszintekről indulnak a különböző résztvevők, így lehetnek olyan kifejezések, elméleti vagy gyakorlati ismeretek, amelyeket valaki nem ismer, mások számára viszont már nyilvánvaló.
  • Az egyes kurzusok futhatnak párhuzamosan is, de következhetnek egymás után is.

A kép forrása: formapart.fr

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Indítsunk baráti szabadegyetemet!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük