Merényi Miklós (K-Monitor): A részvételi költségvetés esélyei a magyar önkormányzatokban
Áttekintő kiadvány a részvételi költségvetésről. Olvashatunk benne gyakorlati tanácsokat és konkrét példákat is – külföldről és itthonról egyaránt.
Áttekintő kiadvány a részvételi költségvetésről. Olvashatunk benne gyakorlati tanácsokat és konkrét példákat is – külföldről és itthonról egyaránt.

Helyi emberek teljesen alulról szerveződően összefogva megakadályozták, hogy felépüljön egy egészségkárosító üzem a kisvárosban. Pedig eleinte nem nekik állt a zászló.

Helyi ökoközösségünknek érdemes együttműködő viszonyra törekednie a települési önkormányzattal, hiszen kedvező esetben az önkormányzat hathatósan tudja támogatni, előmozdítani a közösség céljait. Sokszor előfordul ugyanakkor az is, hogy az önkormányzat törekvései ellentétesek a mieinkkel, és emiatt konfliktust kell fölvállalnunk. Olvass tovább…

Sikertelen törekvés a demokráciának mint önkormányzatnak az intézményesítése a nagylétszámú államokban a képviselet rendszere révén – állítja a szerző. A tanulmány bemutatja a demokrácia eredeti modelljét, annak elveit, módszereit – majd pedig ezeket pontról pontra összehasonlítja a ma uralkodó képviselet alapú rendszerekkel és a népszavazásos demokráciával. Ez alapján válik érthetővé, hogy a képviseleti demokrácia „fából vaskarika”: vagy a képviselet választjuk, vagy a demokráciát.
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |


Vélemények
Még nincsenek értékelések.