Cselekvési Tipp

Mit kell tennünk ahhoz, hogy ne maradjunk egyedül a közösség szervezésében?

99 Ft

Hozzuk létre a közösség magját!
Olvass tovább…

Aki közösséget akar építeni, annak ha az első lépésen túljutott, társakat kell találnia az ügyéhez. Ha nincs még saját ügye, akkor pedig találnia kell valakit, akinek az ügyéhez szívesen csatlakozik. Így ő lehet vagy az első, vagy pedig a második ember egy közösség megszületésében. Fontos, hogy tudatosan, belülről kifelé kell építkeznie. Ez azt jelenti, hogy egy közösség megszületésében nem az a legfontosabb kérdés, hogy vagyunk-e elegen, hanem az, hogy van-e legalább két ember, aki valóban össze tud fogni, akik jóban-rosszban kitartanak, akik ugyanakkora felelősséget képesek vállalni a megvalósításért. Létre kell hozni a közösség magját!

Az emberek különböző mértékben képesek felelősséget vállalni, ami törvényszerűen létrehozza a közösség köreit. Ebből következik, hogy minden közösségnek van egy magja, a legnagyobb felelősséget vállalók köre.

Gyakori probléma, hogy a legbelső körben egyetlen ember van csupán. Ez egyrészt azt jelenti, hogy minden olyan feladat, felelősség, amit mások nem vállalnak föl, rá terhelődik. Így hamar ő lesz a szűk keresztmetszet. Másrészt a csomóponti emberek kapcsolati minősége adja a legerősebb mintát a közösségi minőséghez. Ezért az az egészséges, ha a belső körben minimum két ember van. Ugyanakkor hálózatelméleti kutatások azt mutatják, hogy a belső kör nem tud hét főnél nagyobb lenni, egyszerűen azért, mert efelett már biztos, hogy tovább rétegződik, mind az emberi kapcsolatok, mind a felelősségvállalás mértéke mentén.

A kép forrása: https://www.greenmylife.in

Vélemények

  1. Vajda János

    A magképzés legfontosabb része a beszélgetés – a közös ügyről meglévő egyéni ismeretek kicserélése és új, közös ismeretek létrehozása mellett a magánélettel kapcsolatosan is, persze tapintatosan, mert érzékeny terület. Általában elégedjünk meg annyival, amennyit társunk magától elmond. Ne tévesszük szem elől, hogy minket a közös ügy köt össze, ezen a téren akarunk együttműködni elsősorban, nem feltétlenül a magánügyekben. Sőt, ha nagyon belemerülünk a magánszférába, ez esetenként a közös ügy menedzselését is hátráltathatja.

  2. Pabló

    Kedves János!
    Valóban a közösségalkotás és ezen belül a mag létrejöttének alapmozzanatai azok a személyes beszélgetések, amelyekben megszülethet a közös ügy. Az is egyértelmű, hogy a közös ügy létrejöttének legalább két feltétele van:
    1. Személyes történetek mesélése egymásnak, ami érzelmileg is megérint bennünket.
    2. Egy stratéga (természete szerint stratégiai gondolkozású ember), aki ezekből a történetekből, a közös beszélgetésekből alkot egy erős képet, arról, hogy közösen mire lennénk képesek.
    Erről szól a legújabb cselekvési tippem: https://kiutak.hu/linkek/milyen-folyamat-altal-szulethet-meg-a-kozos-ugyunk/

    Azzal ellenben nem teljesen értek egyet, hogyha “nagyon belemerülünk a magánszférába, akkor ez esetenként a közös ügy menedzselését is hátráltathatja”. Azt elfogadom, hogy lehetnek ilyen tapasztalatai. Ezeknek a konkrét szituációknak izgalmas lenne megnézni a körülményeit, azaz mi okozott itt igazán problémát. Azt gyanítom, hogy ezek esetében is hamar rájönnénk, hogy nem a magánszféra megosztása hátráltat. Fejlesztői tapasztalatom az, hogy a közösségekben a magánszféra megosztása sokkal inkább elősegíti az ügy közössé válását, minthogy hátráltatná annak megvalósítását. Ezért gyakran szoktam azt a módszert alkalmazni, hogy minden közösség tag készítsen egy pici “prezentációt” a személyes céljairól, jövőképéről, amiben minden magánszféra dolog legyen bene a párkapcsolat, család, az otthon, a megélhetés stb. Amikor ezeket elmesélik egymásnak, akkor a következő kérdés, hogy “Mi az ami közös bennetek, mi az ami közös a vágyaitokban, céjaitokban és ennek mi a köze, a közös ügyünkhöz?” A módszer többször bebizonyította, hogy a magánszféra behozása és a személyes célok közössé formálása milyen hatalmas motivációs energiát jelenthet.

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük