Lóra és méhekre gyűjtenek a gyerekek
A Nógrád megyei Rimócon egy kertészmérnök végzettségű tanárnő a termőföld és a természet iránti szeretetet oltja a gyerekekbe az általa vezetett iskolakertprogramon keresztül. A videóból a kert hangulatát, illetve a tanárnő és a gyerekek mentalitását ismerhetjük meg. Igazán lelkesítő történet, ami reményeink szerint hasonló projekteket inspirál majd.
Link: https://content.jwplatform.com/players/DdrP33sQ-kKo9kQI1.html
Ezeket is láttad már?
-
Daniel Quinn: Az iskoláztatás rejtett programja
TovábbDaniel Quinn: Az iskoláztatás rejtett programja
Az ökológiai témákban egykor sokat publikált amerikai író írásában az iskolarendszerrel, illetve még inkább, a mögötte meghúzódó kultúránkkal kapcsolatos nézeteit osztja meg. Őszintén fogalmaz: “Ahelyett, hogy két-három évig olyasmikre tanítjuk a gyerekeket, amiket amúgy is elkerülhetetlenül megtanulnak, miért nem olyasmikre tanítjuk inkább őket, amiket amúgy nem feltétlenül fognak megtanulni, és amiket abban a korban éppenséggel még élveznének is?” Erre példákat is hoz. Véleménye szerint emellett az oktatási rendszernek jellegzetessége, hogy olyan emberré formál bennünket, akiknek nincsenek meg a fenntartható élethez szükséges valódi készségeik. Az iskolai oktatás alternatívájaként az otthontanulást és az egyéb iskolamentes nevelési programokat ajánlja.
Kategóriák: Cikkek, tanulmányok, Oktatásunk Címkék: alternatív iskolák, oktatás kritika, otthon tanulás -
SummerHill – Teljes film, magyar felirattal
TovábbSummerHill – Teljes film, magyar felirattal
A formanyelvében is a ’90-es éveket idéző, kedves játékfilm igaz történeten alapul: 1999-ben az angol kormányzat el akarta lehetetleníteni az 1921 óta működő, s az alternatív oktatás-nevelés szimbolikus helyének számító Summerhill iskolában folyó nevelői munkát. A film gondolatébresztő, kedvcsináló alkotás: nemcsak a summerhilli diákvilágba nyerünk betekintést, hanem annak a konfliktusnak a természetébe is, amely a konvencionális oktatási szemléletmód és az alternatív megközelítések között feszül.
Kategóriák: Filmek, videók, Oktatásunk Címke: módszertan -
Joseph Cornell: Kézenfogva gyerekekkel a természetben
TovábbJoseph Cornell: Kézenfogva gyerekekkel a természetben
Kreatív, egyszerűen kivitelezhető játékokkal, gyakorlatokkal segítheti ez a könyv minden kirándulás vagy tábor szervezőit: a gyermekek számára még gazdagabb élménnyé tehetjük a találkozást a természettel, megmutathatjuk nekik a természet apró részleteit, amelyek felett amúgy könnyen elsiklik a szem. A megfelelő játék kiválasztásában kategóriacímkék segítik az olvasót: minden gyakorlat előtt feltünteti a szerző, hogy az milyen alaphangulatú (csendes elmélyedő, aktív megfigyelő, mozgékony-játékos); milyen fogalmak, hozzáállás, képességek fejlesztését segíti elő elsősorban; hol, mikor játsszuk; mekkora a szükséges létszám; mi a legmegfelelőbb korcsoport; mik a kellékek, ha vannak. A könyv végén kategóriák szerinti mutatóba rendszerezve is megtalálhatók a feladatcímek, ami még jobban megkönnyíti a használatot.
Kategóriák: Könyvek, kiadványok, Oktatásunk Címkék: környezeti nevelés, módszertan, tábor, természeti nevelés
Vélemények
Még nincsenek értékelések.