Cselekvési Tipp

Mi a közösség vezetőinek legfontosabb feladata?

99 Ft

Hárítsák el az akadályokat az önszerveződés útjából!

A közösségekben törvényszerűen alakul ki a vezetői mag, amelybe a legnagyobb felelősséget vállaló emberek tartoznak. Ők látják el a közösségek életben maradásához szükséges alapvető feladatokat. Olvass tovább…

A közösség is egy élő rendszer, ezért hasonlóan bármely más élő rendszerhez önszerveződik. Így a közösség vezetőinek egyik legfontosabb feladata az, hogy elhárítsák az akadályokat a közösségi önszerveződés útjából. Ezt a vezetői tevékenységet nevezhetjük közösségfejlesztésnek vagy közösségszervezésnek, attól függően, hogy milyen akadályról, illetve milyen elhárításról van szó. A fejlesztés inkább egy stratégiai, míg a szervezés inkább egy operatív, működtető vezetői funkció. A kettőt pedig egy kiegyensúlyozó, elsősorban az emberi kapcsolatok olajozását célzó vezetői funkció kapcsolja össze. Az önszerveződés útjában álló akadályok elhárítására mindhárom vezetői szerepben szükség van.

Ezzel együtt fontos leszögezni, hogy maga a vezetés is szerves része az önszerveződésnek. Önszerveződés alatt gyakran tévesen azt értjük, hogy önmagától, tehát minden tudatos beavatkozás nélkül szerveződik valami. Pedig valójában a közösség azért önszerveződik, mert tagjai tudatosan energiát fektetnek a közös célok elérésébe. Ez ugyanúgy igaz a közösség vezetőire is, sőt a vezetők nagyobb felelősség- és feladatvállalása gyakorolja a legnagyobb hatást a közösség önszerveződésére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a vezetők hatnak: a közösség összes tagjának tudatos és nem tudatos viselkedése alakítja az önszerveződés folyamatát.

Akkor mégis mit jelenthet az, hogy a vezetők hárítsák el az akadályokat az önszerveződés útjából?

Vezetés alatt gyakran csupán a vezetők kezdeményező, a folyamatokra erőteljes hatást gyakorló szerepvállalását értjük. Azonban a közösségek vezetőinek tudniuk kell, hogy a többiek által indított önszerveződő folyamatok legalább ugyanolyan fontosak, mint a vezetői kezdeményezések. Ezért a jó közösségi vezető támaszkodik az ilyen típusú önszerveződésre, és nem próbál mindenáron beavatkozni, ha azt látja, hogy megy a folyamat anélkül is. Ilyenkor csak kíséri a folyamatot ezt nevezzük facilitatív vezetésnek.

Ha azonban egy belső konfliktus vagy egy külső tényező megakasztja a közösség önszerveződését, akkor a vezető beavatkozik, és megpróbálja elhárítani a közösség fejlődését akadályozó tényezőket. Ilyenkor tehát nem új folyamatot kezdeményez, hanem csak a már működő folyamatok útjából igyekszik eltávolítani az akadályokat.

Ha ezt stratégiai vezetőként teszi, akkor például ilyen lehet az az eset, amikor a közösség egyik újabb tagja túlzásba viszi a hatékonyságot, és ezért akikkel egy munkacsoportban dolgozik, egyre többet panaszkodnak, egyre rosszabb a hangulat. Ezért a vezető személyes beszélgetést kezdeményez ezzel a taggal, amelynek során elmagyarázza, hogy egy közösségben a közös munka mellett miért elengedhetetlen az emberi kapcsolatokkal is foglalkozni. Ezzel együtt próbálja azt is megérteni, hogy a másiknak miért annyira fontos a hatékonyság, és ha ez alapján szükségét érzi, akkor kinyitja a beszélgetést az egész közösség felé.

Ha ezt operatív (működtető) vezetőként teszi, akkor például ez azt jelentheti, hogy amikor a feladatok, projektek megvalósítása szépen halad, a megvalósításba mindenki beleteszi magát, akkor ő is csak az általa vállalt részfeladatok megvalósítására összpontosít. Amikor azonban azt tapasztalja, hogy egyre csökken a motiváció, elmarad a vállalt feladatok megvalósítása, veszélybe kerül a közös célok elérése, akkor beavatkozik. Feltárja, hogy milyen problémák húzódnak a motivációvesztés mögött, és a problémákra reagálva jellemzően rendszerfejlesztést kezdeményez.

Ha ezt az emberi kapcsolatokért felelős vezetőként teszi, akkor pedig egy konfliktus megoldása érdekében összehívhatja a csapatot, illetve az érintetteket, és tisztázó beszélgetést kezdeményezhet. Azaz arról beszélgetnek, hogy mi okoz rossz érzéseket, kinek kivel van baja, és ha nagyobb konfliktus áll fenn, akkor a vezető akár közvetít is a felek között.

Összefoglalva: a vezetés fontos része a folyamatkísérés és az elakadások figyelemmel kísérése, továbbá szükség esetén az akadályok elhárítása, azaz a felelősségvállalás a közösség egészéért.

Kapcsolódó ajánlóink:

A kép forrása: mymodernmet.com

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Mi a közösség vezetőinek legfontosabb feladata?” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük