Cselekvési Tipp

Működtessünk bevásárlóközösséget!

99 Ft

A bevásárlóközösség, más néven kosárközösség a helyi élelmiszerek (és olykor más helyi termékek) értékesítésének egyik módja. A szervezők jellemzően városi emberek, akik fölveszik a kapcsolatot környékbeli termelőkkel, és ha azok megfelelnek a kritériumaiknak, megegyeznek velük, hogy rendszeresen elhozzák aktuális termékeiket egy átadópontra. A szervezők egyúttal igyekeznek önmagukon túl további vásárlókat is toborozni. Olvass tovább…

Ha bevásárlóközösség szervezésére adjuk a fejünket, az átadóponthoz minél közelebb (és legfeljebb 30-40 kilométeres körzetben) keressünk termelőket. Fontos szempont továbbá az is, hogy a termelők lehetőség szerint ökologikus gazdálkodást folytassanak, illetve más téren is (például a termékek csomagolása esetében) érzékenyek legyenek az ökológiai szempontokra. Személyes, helyszíni látogatások során győződjünk meg arról, hogy egy adott termelő megfelel-e a kritériumainknak. A termelők alapos megválogatása biztosítja a minőséget, ami miatt a vásárlóknak különösen érdemes lesz itt beszerezniük az élelmet. Mindez azt is jelenti, hogy – ellentétben a piacokkal – a bevásárlóközösségekben csak a szervezők által kiválasztott termelők árulhatnak.

A bevásárlóközösségekben a vásárlás rendszerint a rendeléssel indul: a vásárlók általában egy internetes felületen választhatják ki a kívánt termékeket pár nappal az átadás előtt. A rendeléseket ezután a szervezők összesítik és közvetítik a termelők felé. A rendelés lehetősége előnyös a termelők számára, hiszen így tudhatják, hogy nagyjából mennyi árut érdemes az átadásra vinniük – ráadásul kevesebb élelmiszer is megy pocsékba ezáltal. De előnyös a vásárlók számára is, akik így szinte biztosan hozzájutnak a kívánt portékákhoz.

A termékek átadásának módja szerint a bevásárlóközösségek két nagy típusát különböztethetjük meg. Az egyik esetben a termelők a szervezőknek adják át a termékeiket, akik – szükség esetén önkéntesek bevonásával – összeállítják a rendelt áruk csomagját a vásárlók számára. Ők pedig a hét egy meghatározott időpontjában átvehetik a rendeléseiket az átadóponton, vagy olykor akár házhoz szállítást is kérhetnek a szervezőktől.

A másik típus inkább a termelői piacokhoz hasonlatos. Ebben az esetben a hét egy meghatározott időpontjában minden termelő személyesen, az átadóponton értékesíti a megrendelt árut. Ha a rendelt mennyiségeken felül is hoznak egyes termékeikből, akkor olyanok számára is megnyílik a vásárlás lehetősége, akik nem rendeltek. Az átadási alkalmak leginkább ennél a típusnál színesíthetők kísérőprogramokkal.

A bevásárlóközösségek szervezése nem nélkülözheti az önkéntes munkát, ugyanakkor a szervezők kaphatnak pénzügyi juttatást is tevékenységükért a termelőktől, de akár vásárlóktól vagy külső forrásokból is – és nem is feltétlenül csak a működési költségek fedezésére.

A bevásárlóközösségek hozzájárulhatnak kisgazdaságok fennmaradásához, ezáltal pedig jó eszközei lehetnek a helyi gazdaság erősítésének, és ezen túl a város és a vidék közötti kapcsolat szorosabbra fűzésének is. Továbbá mivel szervezésükbe akár sokan is  bekapcsolódhatnak, fontos szerepet játszhatnak a részvételiség erősítésében. Nem utolsósorban pedig értékes közösség formálódhat a termelők, szervezők és vásárlók köréből.

Kapcsolódó ajánlóink:

Vértesi Kamra – saját fénykép

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Működtessünk bevásárlóközösséget!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük