Cselekvési Tipp

Hozzunk létre helyiek által támogatott mezőgazdasági rendszert!

99 Ft

A helyiek által támogatott mezőgazdaságnak (CSA – community-supported agriculture) többféle változata is létezik. Klasszikus, leggyakoribb formáját zöldségközösségnek szokták hívni. Lényege, hogy egy zöldségtermelő egy vásárlói körrel szerződik terményei értékesítésére, legtöbbször egy esztendőre. A megoldás mindkét fél számára előnyös: a termelő biztosan értékesíteni tudja terményeit, a vásárlók pedig közvetlenül, ellenőrizhető helyi forrásból jutnak jellemzően biominőségű élelmiszerhez – minden héten az éppen aktuális idényzöldségekből kapnak egy egységcsomagot. A megállapodás kockázatközösséget is jelent: a vásárlók fix összeget fizetnek, így a termelő megélhetése akkor is biztosított, ha rajta kívül álló okokból, környezeti károk miatt a termés egy része odavész. Ugyanakkor túl nagy kockázatot a vásárlók sem vállalnak mindezzel, mivel a termelő rendszerint több tucatnyi terményt nevel, így ha néhány közülük részben vagy egészben kiesik például fagy vagy valamilyen kártevő miatt, rendszerint még mindig sok és sokféle élelmiszerhez jutnak a vevők. Ráadásul ár/érték arányban is igen jól járnak, mivel az értékesítés közvetlen, kereskedőket nem kell megfizetni. Olvass tovább…

A CSA-rendszerek természetesen nemcsak zöldségekről szólhatnak: olykor gyümölcsöket és állati termékeket (hús, tojás, tejtermékek) is értékesíthetnek termelők ilyen formában. Előfordul az is, hogy több, különböző termékre szakosodott termelő áll össze a választékot bővítendő, miáltal még több vásárló számára lehet vonzó a csatlakozás.

Ezeket az értékesítési rendszereket gyakran nevezik magyarul közösség által támogatott mezőgazdasági rendszereknek is. Ez az elnevezés ugyanakkor némileg félrevezető, mert valódi közösség ritkán alakul ki. Ámbár ismerünk ilyen eseteket is: ilyenkor rendszerint lelkes törzsvásárlók kovácsolják közösséggé a vevők egy részét és a termelő(ke)t. Ebben sokat segítenek például a rendszeres termelőlátogatások, amikor ráadásul a vásárlók is kiveszik a részüket egy kicsit a mezőgazdasági munkákból.

Noha a CSA-rendszereket jellemzően a termelők kezdeményezik, elképzelhető az is, hogy egy kisközösség vagy egy vásárlói csoport vesz rá arra egy termelőt, hogy vágjon bele egy ilyen rendszer kiépítésébe.

Kapcsolódó ajánlóink:

A kép forrása: nudgesustainabilityhub.com

Vélemények

  1. Gergely Zsolt

    Nagyon jól hangzik.Meg kell szervezni.Sőt,részt szeretnék venni a megbeszéléseken.

  2. Volloncs Maria

    Remek kezdeményezés

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük